„Cofey, mint a kávé, csak nem úgy írják.”
Hangzik el a filmben Jhon Cofey szájából, mikor a nevét kérdezik. Bevallom, nekem ez a mondat annyira tetszik, hogy barátaim körében, gyakran elhangoztatom, a maga vicces, egyben ironikus hangzásával.
De persze a film közel sem ilyen vicces hangvételű, sőt sokkalta drámaibb órákra kell számítanunk, ha betesszük a DVD lejátszónkba a korongot. És igen… vallomást kell tennem; ez volt az első olyan film, ami megkönnyeztetett engem.
Na, de mellőzve a vallomásokat, lássuk miből is áll a film, illetve maga a story-ja.
Adott egy kis világ, Amerika egyik börtönében, azon belül is egy kis épületben az E-blokkban. Az E blok nem más mint maga a halálsor. Itt halálra ítélt rabok várják a megváltást, illetve velük együtt vannak az őket őrző, őrök is. Egy napon különös elítéltet hoznak be, egy nagydarab izmos kopasz négert, aki látszólag erős és brutális, de valójában nagyon is érzékeny egyéniség. Két kislány különös kegyetlenséggel való megöléséért vádolták meg őt, de talán nem árulok el nagy titkot, hogy valójában ártatlan. És a legérdekesebb az, hogy ő maga sosem mondta azt, hogy igazából nem bűnös. Ez az izmos ember, Cofey, csodálatos természetfeletti erőkkel bír, képes érintéssel gyógyítani, illetve átadni másoknak más nyavalyáját. Erre az őrök is rájönnek, de nem félnek tőle, sőt tisztelik, és elismerik, azt, hogy nem ő őlte meg a két kislányt. De sorsa elkerülhetetlen, mindenképpen végig kell mennie a halálsoron, és villamosszékbe kell ülnie.
Tulajdonképpen ennyi az egész történet, sőt mondhatni vajmi szegényes. De mitől is olyan jó ez a film, ha még ráadásul kettő és félórás a terjedelme? A válasz a fantasztikus szereposztásnak köszönhető. A főszerepben Tom Hanks és Michael Clarke Dunkan van, de a mellékszereplők kiválasztása is telitalálat volt. David Morse, James Cromwell, Michael Jeter mind-mind mind tökéletesen játsszák a rájuk szánt játékot. Nem csak maga a színjátékuk jó, de maga a szerepek kiosztása is nagyon remek.Vegyük például Doug Hutchison-t egy gonosz embert alakító smasszert. Átlagosnak mondható kinézet, megspékelve egy velejéig romlott gonosz kinézettel. Telitalálat!
A filmet, tulajdonképpen színpadra is lehetne vinni, mert jóformán csak egy helyszínen játszódik az egész. Néha-néha láthatunk kürtéri jeleneteket is, de jóformán csak az E blokkban láthatjuk az eseményeket, amely magával vonja a néző sötét komor hangulatát is, néha már klausztrofóbikus érzetet is kelve a nézőben.
A hangulatra sem lehet panasz. A filmmel zenéjének hála. Sokszor elvarázsolt, bár néha sejtelmes és meglehet, szomorú dallamokat hallgathatunk, amely nagyban elősegíti, azt, hogy a néző igazán beleérezze magát a szereplő érzelmeibe.
Mivel a film karakter középpontú, és rengeteg benne a párbeszéd, különös kamerakezelésről nem beszélhetünk, mert többségében a szereplők arcára fókuszál a kamera. Filmes trükkök is elvétve akadnak, jóformán csak akkor mikor Cofey valamilyen csodára készül. Ilyenkor eldurran egy pár izzólámpa, illetve nagy fényesség keríti be a halálsort.
Végezetül, a filmet annak tudom ajánlani, akik szeretik az olyan filmeket, ahol a szereplők karakterei igazán szépen ki vannak dolgozva, és akik kedvelik a filozofikus gondolatokat.
Bátran tudom ajánlani mindenkinek, és állítom, hogy kellemes kikapcsolódást nyújt egy őszi estén.






